Pénzügyesek a Balatonon
Már 5. éve dolgozom egy hatalmas multi cégnél a pénzügyi osztályon. Nem a mi munkánk a legizgalmasabb, sőt, esetenként igazán monoton tud lenni, de annál fontosabb és szükségesebb, hogy jól működjön a csapat. Többek között ezért is rendelte el a főnökség az évenkénti csapatépítést. Erre van mindig eltéve egy megadott keret, és ebből az összegből szervezhetünk magunknak programot.
Az idei csapatépítés a BalatonPro nagyszerű csapatának köszönhető. Egyik netes böngészésem alatt bukkantam rájuk és miután elolvastam az ajánlataikat, úgy döntöttem, hogy megmutatom a többieknek is, hogy mit szólnak hozzá.
A BalatonPro fő profilja az amúgy a vitorlás bérlés, de mindemellett egy rendezvényszervező cég is, sőt, ami azt illeti, szerintem rengeteg felkérésük lehet. Szerepel repertoárjukban szülinap, lánykérés, házassági évforduló, legény- és lánybúcsú, különféle céges rendezvények és csapatépítés is. Természetesen egy eléggé szezonális és időjárás függő ez a magyar tenger dolog, de ahogy mondták, általában 20-ból 1 rendezvény nem tud megvalósulni az időjárás miatt, amúgy meg mindig van B terv, hogy ne tudja semmi se keresztbe húzni a számításaikat.
Mi két napos programot tettünk végül össze, és mivel az első napra egészen szomorkás, esős időt mondtak, aznap életbe lépett a B tervünk, vagyis az indoor csapatépítés. Egyáltalán nem bánkódtunk miatta, mert nagyon jó és szórakoztató játékokat állított össze a BalatonPro csapata. A legelején volt néhány „ice breaker” feladat, hogy mindenki feloldódjon és komfortosan érezze magát, utána pedig kvízzel folytattuk, majd néhány sorverseny feladatot is beszúrtunk.
A második nap már végre megérkezett a beígért jó idő és elindultunk a vitorlás körutunkra. Az idő csodálatos volt, pont jó. Áthajóztunk az északi partra, (mivel a fő kikötő, ahonnan mi is indultunk, az a siófoki Stefánia kikötő), ott tettünk néhány megállót, aztán később csak élveztük a napsütést és a Balaton vizét. A csapatépítés második napja is nagyszerűen telt. Mikor már mindenki kellően kihenyélte magát, megkezdődhetett a supozás is. Mivel ketten nem tudtak úszni a csapatból ők sajna nem próbálhatták ki, de a vitorlásról szurkoltak nekünk, illetve mikor elkezdtünk versenyezni vállalták a bírák szerepét.
Az első feladat (bármennyire is tűnik egyszerűnek), az volt, hogy mindenki álljon fel a deszkán anélkül, hogy beleborulna a vízbe. Nem hiszitek el, de hatalmas kihívás volt némelyikünknek. Ez az ízé sokkal jobban csúszik, mint azt gondolnátok, meg hát iszonyat instabil. Szóval volt remegés az elején bőven. Ezzel el is ment egy jó fél óra 40 perc, de még utána se mondhattam teljesen magabiztosan, hogy stabilak a lábaim. Mindettől függetlenül hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam a kisebb ügyességi és gyorsasági versenyekbe, amiket a BalatonPro csapata állított össze a számunkra.
A nap végére mindenki nagyon kifulladt, de hatalmas mosolyok ültek az arcokon. Végszóként még elfogyasztottunk egy finom vacsorát a kikötő panorámás éttermében.
A BalatonPro-val igazi élmény a csapatépítés, én csak ajánlani tudom mindenkinek!