Egy cukrászda megnyitása sok kiadással jár

Nem volt véletlen, hogy felnőtt fejjel nekiálltam kitanulni a cukrászmesterséget. Régi vágyam volt, hogy saját cukrászdám, fagyizóm lehessen, ám az érettségi utáni szakmaválasztáskor sajnos nem volt lehetőségem a szakma kitanulására anyagi okok miatt. Utólag már nem bánom, hogy anno szembe kellett néznem ezzel a problémával, hiszen így tanultam meg takarékoskodni.

Most, hogy végre eljutottam odáig, hogy megvalósulhat az álmom, ismét szembe kellett néznem az anyagiak terhével: hát, azt kell mondjam közel sem annyiba került megnyitni ezt a cukrászdát, mint terveztük.

Az egyik legnagyobb tételt a gépek képezték. A cukrász eszközökön nem lehet spórolni, hiszen a termelékenység és a sütemények minősége múlik rajtuk, azonban a véges keret miatt muszáj voltam valami megoldás után kutatni, amivel a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad.

Ismerősöktől érdeklődtem, így kaptam meg az Dealer – Gastro & Ice Dealer oldalának linkjét. Számomra teljesen ismeretlen volt, ám a szakmabeliek elmondása alapján nagyon megbízható áruházról van szó, és kiváló ár-érték arányú termékeket forgalmaznak.

A weboldalakon könnyedén ki tudtam igazodni szerencsére, így hamar megtaláltam a cukrászdák számára szükséges eszközöket. A kínálat óriási, csak a jól átlátható elrendezésnek köszönhettem, hogy nem vesztem el benne.

Nagyon tetszett, hogy nem csak új, hanem használt gépeket is lehet vásárolni ebben az üzletben. A használt gépek természetesen felújítva, átvizsgálva kerülnek eladásra, és 3 hónap garanciát is biztosítanak rájuk.
Miután kiválasztottam a megfelelő darabokat, úgy döntöttem, felveszem velük a kapcsolatot.
Nagyon kedvesen fogadtak a telefonhívásom alkalmával, rengeteg kérdésemre kaptam választ a beszerzendő gépekkel kapcsolatban. Mivel van bemutatótermük, mondták, hogy nyugodtan elmehetek megtekinteni őket személyesen is, hogy biztos lehessek a dolgomban. Ez nagyon szimpatikus ajánlat volt, így persze igent mondtam rá, és megbeszéltünk egy időpontot, amikor el tudok utazni hozzájuk.

Vártam a napot, amikor végre mehettem nyélbe ütni az üzletet. Könnyedén odataláltam, hiszen a telefonos ügyintéző pontos és könnyen érthető útmutatást adott nekem azt illetően, hogy merre is kell pontosan mennem.

A fogadtatás személyesen is hasonlóan jó volt, mint a telefonos beszélgetés során. Az Dealer – Gastro & Ice Dealer gépeit megtekintettem, és nagyon jó benyomásom volt irányukban. Meg is beszéltük rövid idő alatt, hogy melyiket fogom végül megvásárolni, és elintéztük az ezzel kapcsolatos adminisztratív teendőket.

Óriási segítség volt, hogy a szállítást rájuk bízhattam. Emiatt fájt is a fejem már előre, hiszen én magam nem tudtam volna megoldani, így nagy kő esett le a szívemről, amikor mondták, hogy nekik bevett megoldásaik vannak erre.

A szállítás rendben lezajlott, a megbeszélt időre nálam voltak a gépek. Az üzembe helyezést követően is elégedett voltam, könnyen megtanultam használni őket, és remekül, hibátlanul működtek.

Nagyon boldog vagyok, hogy a Dealer – Gastro & Ice Dealer cégre rátaláltam. Igazán vásárlóbarát társaságról van szó, akik szívügyüknek tekintik, hogy a lehető legjobb minőségű eszközöket biztosítsák a vendéglátósok számára.
Nem hiába, ennyit számít, ha egy cég családi kezekben van, és a több mint 20 éves tapasztalat is meglátszott.

Már eltelt egy év a cukrászda megnyitása óta, és a gépeim azóta is probléma nélkül működnek. Mivel a cégnél lehetőség van arra, hogy akár szervizelést is igényeljünk tőlük, én éltem is a lehetőséggel, hiszen a célom az volt, hogy a lehető legtovább megőrizzem a gépeim épségét.

Az ár-érték arány kiváló, jobbat nem is tudnék elképzelni sem kezdő, sem haladó vendéglátósoknak!