Ismerjük meg együtt az Acélpartner Kft-t!

Én nagyon szeretek takarékoskodni, félretenni pénzt, hogy a váratlan helyzetekre is legyen hová nyúlnom, vagy pedig, hogy tudjak rövid és hosszú távú célokat is kitűzni. Talán néha túlságosan is takarékoskodó vagyok, így bármit veszek, nagyon megnézem az árát, számolok, kalkulálok, nekem hogyan éri meg a legjobban. Ha pedig valamilyen szolgáltatást veszek igénybe, akkor ugyan ez a szokásom. Van egy cégem, amely pénzügyeiről ugyan ezt tudnám mondani. Tervezek, kalkulálok és félreteszek.

Egy kedves barátom ajánlására nem olyan régen vettem igénybe először – de biztosan nem utoljára – az Acélpartner nevű cég egyik szolgáltatását, ami igen csak nagy befektetésnek nézett ki a részemről. Viszont a projekt során kiderült, hogy a cég tud biztosítani hitelvizsgálatot, tehát van lehetőségem halasztott fizetésre, így nem kell egy összegben mindent kifizetnem.

A cég, amiről beszélek egy teljes mértékben magyar tulajdonban lévő cégcsoport, akik már több mint 20 éve a piacon vannak. Helyileg a fővárosban, pontosabban a X. kerületben a Gyömrői úton találhatóak, a régi Vegyipari Gépgyár területén. Az acélfeldolgozó és kereskedelmi Kft több területen is végez munkákat, ezek közül a főbb területek a következők: CNC vezérlésű lángvágás és plazmavágás, hegesztési gyök előkészítés, felülettisztítás szemcsemosással, acélszerkezetek gyártása, lemezlakatos munkák elvégzése, CNC gépi forgácsolás és melegen hengerelt durvalemez értékesítés. Érdemes tudni, hogy a cég fő partnerei a hazai és nemzetközi energiaipar, gépipar és az építőipar szereplői.

A lángvágáshoz és a plazmavágáshoz is több különféle méretű géppel rendelkeznek, amelyek nagyban megkönnyítik a munka tempóját. Továbbá rendelkezik a cég darukkal és targoncákkal is. Azt tudják garantálni, hogy 1-3 napon belül adnak ajánlatot a vevőnek, majd pedig 1-2 héten belül teljesítik is vállalásaikat. Ez bizony az építőiparban nagy szó, és bizalmat ébreszt az ügyfelekben, mert így ők is tudnak kalkulálni az idővel.

A szolgáltatásokba beletartozik a műszaki rajzok elkészítése és megtervezése, segítenek az ügyfélnek, hogy a tervezett projecthez milyen anyagra, minőségre és kezelési anyagra lesz majd szükség.

Érdemes megnézni a cég honlapját annak, aki szintén hasonló projectekbe vágna, mert nagyon részletes leírások, videók, pontos technológiai adatok vannak fent, sőt még a cég történetéről, a munkatársakról és a munkalehetőségekről is bőven lehet tájékozódni. A cég továbbá rendelkezik Facebook oldallal, You Tube csatornával, Instagram oldallal és Linkedin oldallal is. Sőt, több rádióinterjú, szakcikk a napi sajtóból is megtalálható írás és hanganyag az oldalon. Így az ügyfél bárhol megtalálja a céget, nézhet fényképeket, videókat és olvasgathat is. Továbbá a cégcsoport többi tagjának honlapja is elérhető.

Jómagam is az egyik legnépszerűbb szolgáltatástvettem igénybe, a lángvágást. A cégem telephelyén volt szükség néhány nagyobb elem átalakítására, hogy egy raktárépületet hozzunk létre. A cég munkájával maximálisan meg vagyok elégedve, és külön örömet okozott nekem a – számomra díjmentes – hitelvizsgálat, így tudok majd szépen hónapról hónapra fizetni, és nem kell felélnem a hosszú ideje megtakarított pénzemet egy az egyben. A munkát valóban a megadott időn belül elvégezték, nem ért közben kellemetlen vagy váratlan meglepetés, sem fordulat.

És most, hogy elkészültek a munkálatok, folytathatom a hosszabb távú takarékoskodást. Szeretnék ugyanis néhány éven belül a cégnek néhány nagyobb autót és az alkalmazottak is megérdemelnek már egy kisebb összegű béremelést. Az Acélpartner Kft által biztosított részletfizetéssel pedig ezekhez a tervekhez folyamatosan, hónapról-hónapra közelebb kerülök majd.