Nem kellett sokat költenem az elromlott fűtésemre, hála a jó szerelőnek

A neveltetésemből fakadóan próbálok mindenen spórolni. Ezt láttam a szüleimtől, így ez a szokásuk engem is végigkísér még a felnőtt életemben is. A mindennapi életemben a spórolást elsősorban úgy valósítom meg, hogy igyekszem kinézni a boltokban a leárazásokat, étterembe se nagyon járok el, hanem mindent magamnak főzök meg. Ha valami pedig elromlik, akkor azt nem eldobom, hanem igyekszem vagy magam megjavítani, vagy megjavíttatni. Vannak azonban olyan dolgok, amiket egyszerűen nem tudok magam megcsinálni, hanem segítséget kell kérnem hozzá.

Ilyen helyzet például az elromlott gázkészülék javítása is, ami éppen nem rég következett be. Már egy ideje tervezek átállni elektromos fűtésre, mert ez nem csak egy a környezetet kímélő módszer, hanem takarékosabb is lehet a gázos fűtésnél. Erre az átalakításra azonban még nem volt módom, így egyelőre marad a jó öreg gázkészülék. Ám az én gázkészülékem sajnos nem jó, csak öreg… A tél kellős közepén pedig úgy döntött, hogy bemondja az unalmast, így hát nagyon gyorsan megbízható gázszerelőt kellett találnom, aki jó áron is dolgozik.

Nem meglepő tehát, hogy a gázszerelés árak voltak a meghatározók akkor is, amikor szerelő után keresgéltem az interneten. Némi kutakodás után rá is találtam a vizgazfutesszerelo24.hu oldalára, akik többek között gázszereléssel is foglalkoznak. Ami a részletes problémaleírásokon és a szerelési munkák bemutatása mellett megfogott az oldalukban, az a főoldalukon is feltüntetett 30+ évnyi munkatapasztalat volt, illetve az, hogy nem számolnak fel kiszállási díjat, ha elvégeznek valamilyen munkát! Ezáltal lehet, hogy csökkenek majd a gázszerelés árak. Jártam már korábban úgy, hogy kijött hozzám a szerelő, csak ránézett a javítani való szerkezetre, bütykölt rajta 10 percig “munkavégzés” címszó alatt, majd közölte, hogy másnap visszajön a megfelelő alkatrésszel. Ami után persze én fizethettem neki újra a kiszállási díjat.

Nagyon megörültem, amikor az oldalukon megláttam, hogy Saunier Duval készülékeket is javítanak, hiszen nekem épp ilyen van a házban. Aztán megláttam, hogy nem csak Budapesten, hanem a főváros környékén is kiszállnak már akár 1 órán belül, köztük Verőcére is, ahol lakom. Több se kellett, fel is hívtam a telefonos ügyfélszolgálatukat (ahol egyébként 24 órás ügyeletet és visszahívást is biztosítanak). Gördülékenyen ment az egyeztetés, pár perc alatt már elő is tudtam adni nekik a problémát és megbeszéltünk egy időpontot, amikor kijönne a szerelő. Micsoda megkönnyebbülés volt!

gázszerelés árak

A szerelő percre pontosan meg is jelent a megbeszélt időre, mindenféle eszközzel és alkatrésszel felszerelve, hogy ne legyen több felvonásos a munka. Magára hagytam az urat a készülékkel, hadd végezze csak a dolgát. Nagy meglepetésemre már másfél óra múlva jelezte, hogy a probléma el is hárult, most már minden működik. Azt azért tanácsolta, hogy idővel érdemes lecserélni a készüléket, hiszen már elég régi. Mondtam is neki, hogy én újabb gázkészülékre már nem cserélek, csakis elektromos fűtésre. Megköszöntem neki a segítséget, és elbúcsúztam tőle. A gázszerelés ára sem volt túl magas, így teljesen elégedett voltam.

Felnéztem újra a vizgazfutesszerelo24.hu oldalára, hogy böngésszek egy kicsit. Ekkor tudatosult csak bennem, hogy mennyi mindennel is foglalkozik ez a cég. Vízszerelést, wc szerelést, duguláselhárítást, csatornázást, fűtésszerelést, sőt még kádfelújítást is vállalnak. Ez már aztán portfólió a javából! El is mentettem az oldalt, a későbbiekben még jól jöhet, ha viszonylag olcsón szeretnék valamit javíttatni a jövőben.