Ha fogorvosról van szó, nem jó döntés takarékoskodni

Mindannyiunkban van legalább egy minimális félsz, mikor be kell ülni a fogorvosi székbe. Kiben több, kiben kevesebb. Senki sem szereti, ha a szájában turkálnak, kiváltképp, ha egy fém pálcával, vagy éppen egy fúróval teszi valaki ezt. A magam részéről egy gyermekkori élményből fakadóan szinte betegesen rettegtem a fogorvosoktól, sokkal inkább igyekeztem a lehető legtovább a legjobb állapotban megtartani a fogaimat rendszeres mosással, fogselymezéssel, öblögetéssel, meg hasonlókkal. Csakhogy az élet nem ilyen egyszerű, és mint az várható volt, engem is utolért a végzet: rettentően elkezdett fájni az egyik fogam. Világ életemben egy takarékos ember voltam, minden forintot ott fogtam meg, ahol csak tudtam, de most éreztem, hogy ezen nem lesz szabad spórolni.

Tény, hogy először a habitusomból adódóan felmerült bennem a körzeti fogorvos felkeresése, azonban az a bizonyos élmény még így, több mint 30 év távlatából is vibrálóan élt bennem, így eldöntöttem, hogy most az egyszer nem leszek zsugori, és magán fogorvoshoz megyek. El is kezdtem otthon keresgélni, közben a lehető legsűrűbben vettem be a fájdalomcsillapítókat, ám amikor már a szemed könnyezik a lüktetéstől, akkor elég nehéz koncentrálni. Ekkor sietett a segítségemre a feleségem, és átvette tőlem a keresés feladatát, ezzel is megkönnyítve kicsit a dolgomat. Én közben pörgettem a fejemben a gondolatokat meg a korábban olvasottakat, és egyre csak a gyökérkezelés menete kísértett, és az, hogy ha valami nem úgy sikerül, akkor iszonyatos fájdalmakban lesz részem.

Végül aztán a nejem odahívott a számítógéphez, és megmutatta nekem a legjobbat, amit csak talált: a fogorvosbudapest.info weboldalát, akik egy magánklinika itt, a fővárosban. Ellentétben a többi fogorvosi rendelő oldalával, itt meglepően sok infót találni nem csak magáról az intézményről, de az általuk vezetett blog is kifejezetten informatív, csupa érdekességgel és ténnyel. Azonban ami a legjobban meggyőzött, az a professzionalizmus, ami az egész oldalból árad. Látható, hogy ők tényleg értik a dolgukat, náluk jó kezekben van az ember. Emellett az áraik sem olyan horrorisztikusak, mint amit néhány magán fogorvos képes a kezelésekért elkérni, és minden kedves hozzájuk fordulót biztosítanak az emberséges, fájdalommentes kezelésről. Vagyis félnem sem kell, és olcsóbban megúszhatom. Ha nem fájt volna így az arcom, felkiáltottam volna, hogy juhé!

gyökérkezelés menete

Végül foglaltunk náluk egy időpontot, és a feleségemet is sikerült meggyőznöm, hogy támogatólag jöjjön el velem. Megröntgenezték az arcomat, és kiderült, hogy bizony a gyökérben van a baj. De az orvosom igyekezett megnyugtatni, és elmagyarázta, hogyan is zajlik a gyökérkezelés menete. Most nem mennék bele a részletekbe, mert ez nem egy rémségekkel és horrorral foglalkozó blog, de a lényeg, hogy teljes körű érzéstelenítéssel indítanak, és csak akkor csinálnak bármit is, ha már biztos, hogy nem fogok fájdalmat érezni. Ez lényegesen nyugodtabbá tett, és bár nem minden félelem nélkül ültem be végül a székbe, azt kell, hogy mondjam, minden simán ment.

Végül a beavatkozás körülbelül fél órát vett igénybe, és annak ellenére, hogy a gyökérkezelés menete milyen borzasztónak hangzott elsőre, végül nem is volt olyan elviselhetetlen. Természetesen ebben komoly része volt a fogorvosbudapest.info szakképzett és tapasztalt munkatársainak is, meg annak, hogy ennyire közvetlenül és humánusan bántak velem. Nem csak egy darab hús voltam nekik, hanem egy ember, aki szenved, és akin segíteni kell. Mit mondhatnék még? Borzasztóan meg voltam elégedve a szolgáltatásukkal, és a végén sokkal kevesebbet kellett fizetnem, mint amennyi máshol kellett volna. Csak ajánlani tudom mindenki másnak is, mert a fogfájásom megszüntetésén túl azt is elérték, hogy most már sokkal kevésbé félek a fogászattól.